Éva arcán jól látszott a rettegés. Tudta, hogy István eltűnt és hogy nem magától tünt el. Néhány órával ezelőtt, még együtt jöttek az erdőbe a két szerelmes pár.
„Boldog vagyok veled, hogy itt lehetek most” – mondta Éva Istvánnak. István is boldog volt. Ő is szerette a természetet és Évát. Mint a paradicsomban, úgy érezték magukat most.
A szél csendesen, halkan fújt, a nap lágyan érintette meg bőrüket. Nem is gondolták álmukban, hogy milyen veszélyekkel jár az erdő.
Eközben ugyanis furcsa dolgok is történtek az erdőben. De erről ők nem tudtak.
Csókolgatták, szeretgették egymást, aztán István azt mondta: „Elmegyek egy kis fát keresni, hogy tüzet rakjunk az este”
„Jól van. Menj csak édesem” – mondta Istvánnak Éva.
Éva boldog volt, István pedig elment az erdőbe.
Már sötétedett.
Ennek több órája már, de István sehol. Éva aggódni kezdett. „Segítségért folyamodjak vagy sem?” – kérdezte magában.
Folytatás következik…
